Tumormarkereknek nevezzük azokat az anyagokat, amelyek a daganatos beteg testnedveiben emelkedett mennyiségben vannak jelen, míg a nem daganatos egyének testfolyadékaiban csak minimális mennyiségben vagy egyáltalán nem mutathatók ki.
A tumormarkerek egy része magában a daganatsejtekben található és onnan is mutatható ki, míg másik részük a daganatot körülvevő testnedvekből vizsgálható erre kidolgozott laboratóriumi módszerekkel.
Az onkológiai gyakorlat számára az ideális segítséget az jelentené, ha a tumormarkerek már a betegség korai stádiumában jeleznék a daganat fennállását, tájékoztatnának a tumor növekedéséről, áttétképződéséről és a kezelés eredményességéről. A módszernek azonban jelentős korlátai vannak, amelyek részben a daganatsejtek biológiai tulajdonságaival, részben az eljárás sajátosságaival függnek össze.

A módszer kevés kivételtől eltekintve rákszűrésre, a rák korai felismerésére nem alkalmas. A már felismert daganatos folyamatok követésére viszont rendkívül hasznos és megbízható eljárás. A vizsgálat elsősorban a kezelés eredményességének és a betegség prognózisának megítélésére szolgál. A sorozatban végzett észleléshez szükség van egy kiindulási „egyéni alapérték” meghatározáshoz, amelyhez a továbbiakban viszonyítani lehet a későbbi értékeket.

A tumormarkerek meghatározása vérvétellel történik. A vért éhgyomorra, vénából veszik.

A mindennapi onkológiai gyakorlatban alkalmazott legfontosabb tumormarkerek a következők: